Didgeridoo Camp 2020

Július 16-19.

Mégis Camp! Az idei szervezés újabb és újabb kihívásokkal szembesült, így néhányszor újra kellett gondolni a tábor kilétét. A végeredmény, hogy a tábort megtartjuk, de kicsit másképp.
A körülmények miatt kénytelenek voltunk az eredeti programot elhalasztani. Tehát a tradícionális játékra koncentráló workshopok helyett idén a tartalmas együttlétre figyelünk, így egy kicsit visszatekintünk a tábor kezdetéhez. Ahogy azt 2015-ben írtuk  “Ez a tábor Rajtad is múlik, olyan lesz, amilyenné Te alakítod” A korábban megszokott sűrű napirendhez képest sokkal több időnk lesz egymásra. Több jam, több egymástól tanulás, több pihenés, lazítás. Minden délután ritmuspiac, tehát az idő nagy részét a közös tanulásra és együtt zenélésre fordítjuk.
Minden évben próbáljuk inspirálni a hazai játékosokat, hogy “játszunk egymásnak”. Ezért a Camp állandó programja a nyitott színpad. Ezt idén kibővítjük a tábor egész időtartamára. Tehát ha van bármilyen akusztikus didgeridoo produkciód, programod amit szívesen elhoznál, azt kérjük oszd meg a táborozókkal. Ha ezt időben jelzed is nekünk, beillesztjük a programba.
A tábor helyszíne is megváltozott! A Mátrát (ahol a tábor felcseperedett) magunk mögött hagytuk és idén a Börzsöny szívében találkozunk. Egy igazán remek hely, a zebegényi Naptanya fogadta be a lelkes didgeridoo rajongókat.
Mindenkit szeretettel várunk, legyen kezdő haladó vagy csak érdeklődő!

 

A részletes program már elérhető itt!

Facebook esemény itt!