Hagyomány 2017-10-05T15:35:48+00:00

Hagyomány

Kulturális áttekintés

rock painting

Sziklafestmény Ausztrália északkeleti részéről, Chillagoe-Mungana Caves National Park, Mungana Section, Queensland. A sziklafestmények eredetéről több elmélet létezik. A képen látható ábrák eredete valószínűleg rituális; a hagyomány részeként több ezer éven keresztül újrafestették őket, mely a huszadik század elejével megszakadt.

Ausztrália őslakosaira egy összefoglaló kifejezés használatos: Aboriginal and Torrest Strait Islanders. Az „Aboriginal” latin szóból eredő kifejezés (ab-origo = eredettől kezdve); a manapság oly’ népszerű ’abo’ szóról az Oxford egynyelvű szótárban ezt olvashatjuk: „(pl. Abos) (AustralE, taboo, informal) an extremely offensive word for an Aborigine” – rendkívül sértő kifejezés egy Aboriginal számára (a szó előnytelen használata független a kontextustól, vagy attól, hogy az angol nyelvből kölcsönözzük a kifejezést). A Torrest Strait Islander a kontinens északkeleti csücskében található Torresz-szoros lakosaira utal, akik multja és kulturális hagyománya sok mindenben eltér a kontinens őslakos csoportjaitól.

Az ausztrál őslakosok a világ leghosszabb ideig töretlenül fennmaradt kultúráját tudhatják a magukénak. A hagyományos álláspont szerint több mint 60000 évig éltek elszigetelve egy, Európánál csaknem másfélszer nagyobb kontinensen, melynek köszönhetően „kultúrájuk kőkorszaki szinten rekedt”. Ma már tudjuk, hogy nemcsak az elszigeteltség, de a megrekedtnek hitt állapot is tévedés. Kínai hajósok az utóbbi több száz évben rendszeresen látogatták a kontinenst, az Indonéz ’Macassan trepang (tengeri uborka) kereskedőknek köszönhetően pedig Arnhem-föld északi részén élő őslakosok szociális- és vallási élete, művészete, valamint a mindennapokban alkalmazott szerszámai gyökeresen megváltoztak. Az pedig, hogy a kultúra, mint élő, összetett egész megrekedjen, ma már elfogadhatatlan álláspont.

Akárhogy is, el kell ismernünk, hogy az ausztrál őslakosokból biztosan annyit láthatunk és érthetünk, amennyi az utóbbi mintegy 4-500 év nyugati írott történelméből leszűrődik. Európai hajósok már az 1600-as években ’környékezték’ az ausztrál kontinenst, végérvényes változások – melyek az őslakosok életét is érintette – csak a XVIII. század második felétől indultak el. A fehér hódítók – szebb szóval telepesek – jelenléte, később pedig terjeszkedő, az őslakókkal szembeni agresszív magatartása és politikája egyre súlyosabb csapásokat mért a bennszülöttek életére – a kontinensre hurcolt betegségekről nem is beszélve. A kezdeti, mintegy 300 törzs és 500 különböző nyelv pár emberöltő alatt a töredékére zsugorodott.

Az Ausztrál Őslakosok zászlója, és ’nemzeti’ szimbóluma. 1971-ben tervezte Harold Thomas őslakos művész; először ezen év július 12-én lobogott Adelaid-ben, a Nemzeti Őslakos Napon. A sárga szín jeleníti meg a napot, mint az élet adóját, a vörös a földet és a hozzá fűződő kapcsolatot, a fekete pedig Ausztrália ősi lakóit.

Az Ausztrál Őslakosok zászlója, és ’nemzeti’ szimbóluma. 1971-ben tervezte Harold Thomas őslakos művész; először ezen év július 12-én lobogott Adelaid-ben, a Nemzeti Őslakos Napon. A sárga szín jeleníti meg a napot, mint az élet adóját, a vörös a földet és a hozzá fűződő kapcsolatot, a fekete pedig Ausztrália ősi lakóit.

Az 1970-es évektől kezdődően megindult mozgalmaknak köszönhetően ma Ausztrália őslakói kitüntetett helyen állnak a társadalomban; de sajnos ez csak a látszat – az elmúlt párszáz év megpróbáltatásai, illetve a jelenlegi politikai-szociális helyzet mély nyomokat vésnek múltjukba és jövőjükbe. A helyzet messze nem olyan egyszerű, mint az első ránézésre tűnhet; az új idők új problémákat, feladatokat és kihívásokat szültek; a jövőjük nemcsak rajtuk múlik, hanem azon az új, domináns kultúrán is, melybe beilleszkedni kényszerülnek.

Szociális és vallási életük, művészetük rendkívül színes és változékony. A nyugati kultúra megjelenése előtt nem alokottak egy egységes nemzetet, kissebb-nagyobb csoportokba, nagycsaládokba szerveződve éltek (klán) – mely szerveződés sok helyen a mai napig jellemző. A családokat bonyolult rokoni hálózat kapcsolja össze, amely egy nagyobb egységbe szervezi a közösségeket, melynek alapja a közös vallási, nyelvi és a földrajzi együvé tartozás. Nem birtokolják a földet, hitük szerint a Föld birtokolja őket.

Vallási életük komplex, középponjában az ősök tisztelete áll, amely egyfajta spirituális világnézeten keresztül nyer értelmet és válik valósággá, így épül be a mindennapi életbe. E világnézet egyik alapja a Dreamtime, vagy Álomidő, amely egy mítikus, végtelen idősík (az ’Álomidő’-’Dreamtime’ kifejezés helyett jobb a ’Dreaming’-’Álmodás’ szót használni). Ez az idő biztosítja a folytonosságot, köti össze a jelent, múltat és jövőt, teremt kapcsolatot az ősökkel, és biztosítja az ősi hagyományok életben tartását és megújulását. A bennszülöttek hite szerint a világ minden élő és élettelen összetevőjét, ezek egymáshoz való viszonyát ezek a mitikus ősök hozták létre és fektették le. Az ember feladata, hogy az Álomidőn keresztül kapcsolatot tartson fenn a teremtő ősökkel, hogy azok természet feletti erejét életre híva segítsék a világot az újabb és újabb megújulásra (ezzel be is határolták az ember helyét a világban – magasztos szerep, nem igaz?). Ezt a feladatot különböző szertartások elvégzése révén teljesíthetik; ilyen szertartás lehet egy szent barlangfestmény újrafestése (lásd. pl. Wandjina kultusz Kimberley-ben), egy ősi, szent ösvényen való végighaladás az ősök nyomán, vagy akár egy dal eléneklése, tánc újratáncolása. Általánosságban ezeknek az aktusoknak három fő csoportját különböztethetjük meg: termékenységi kultuszok, ifjúavatási rítusok és halotti kultuszok. (lásd Émile Durkheim – A vallási élet elemi formái /L’Harmattan 2002/, A.P.Elkin – Ausztrália őslakói /Gondolat, Budapest, 1986/, Mircae Eliade – Misztikus születések /Európa, Budapest, 1999). Ezen rítusok helyes elvégzése, előadása garantálja az aktus sikeres kimenetelét. Egy dalnak, egy táncnak megvan az előadási módja, ideje és helye, melyeket szigorú protokoll szabályoz.

Életüket egy bonyolult kapcsolat rendszer szabályozza, amely egyfajta rokoni viszonyt fektet le nem csak ember és ember között, de ember és állat, növény, vagy akár természeti jelenség között. A szövevényes rokoni szálak alapja nem csak  vérségi, hanem egyfajta spirituális együvé tartozás, melynek leírására a tudomány a totemizmus megnevezést használja (meglehet ez sokszor félrevezető, vagy nem éppen a rendszer lényegét írja le).  Ez a kapcsolat rendszer garantálja az ember természetben való asszimilációját, és összhangját környezetével. A dolgot tovább bonyolítja, hogy ez a kapcsolat rendszer többsíkú, vagyis egy egyén hovatartozása több síkon valósul meg.   

Művészetük csakúgy mint vallási vagy szociális életük változékony, és szerteágazó. Minden klánnak megvan a maga motívum világa, dalai és táncai, melyek általában egy bizonyos őshöz, vagy ősök csoportjához vezethetők vissza. Ezek a klánhoz tartoznak, használatukat szabályokhoz kötik. Általánosan elmondható, hogy csakúgy mint minden ősi kultúrában, az ausztrál őslakos művészet sem csakis önmagában nyilvánul meg; alapjait a vallásban és az emberek egymáshoz, és a világhoz való viszonyaiban kell keresni – igaz ez a didgeridoora is.   

A zenének az ősi kultúrákban kitüntetett szerepe van, így Ausztráliában is. Mivel Ausztrália őslakosainak nincs írott hagyományuk, tudásukat, történelmüket és tradíciójukat szájhagyomány útján, az énekeken keresztül tartják életben és adják tovább. Ezek az énekek keletkezésük, témájuk és szerzőik alapján kisebb-nagyobb csoportokba, úgynevezett „Dal-utak”-ba (Songline), vagy „Dal-ciklusok”-ba (Song-cycle) tartoznak, melyek teret és időt szelnek keresztül, behálózzák az egész kontinenst és összekapcsolják az egyes – sokszor egymástól távol élő – bennszülött csoportokat (lásd a Népzenetáron: A dalok keletkezése, fajtái és terjedése Ausztráliában) . Az őslakos daloknak alapvetően három fő típusa van: a titkos-szent énekek, melyek a mitikus ősök nevéhez, az álltaluk megtestesített erőkhöz illetve a hozzájuk kapcsolódó helyekhez fűződnek – általában ebben a daltípusban nem használnak didgeridoo kíséretet; a klán dalok, melyeket a klánok egyénileg birtokolnak, témájuk a klán múltjához kapcsolódik; valamint a mindennapi élet dolgaival foglalkozó dalok, melyek gyakran a dalt költő-előadó énekes és családja tulajdonába tartoznak. Minden dal-csoport előadásának megvan az ideje, helye, mely nagyrészt a témától és a formális ceremónia protokolltól függ (pl. djedbangari dalcsoportok Északkelet-Arnhem-földről).

A didgeridoo hagyományos használata

Ausztrália északi részén, az Északi-Terület (Northern Territory) felső részében, a Top-End-nek nevezett fertályon – legfőképp Arnhem-földön -, valamint az utóbbi mintegy száz évben Nyugat-Ausztrália felső részén elterülő Kimberley egyes részein használják a didgeridoo-t mint kísérő ritmus-hangszer. Szólista használata csak az utóbbi időben kezdett elterjedni, kétségkívül az új kulturális hatásoknak köszönhetően.

A didgeridoo hagyományos használatáról sok mindent hallhat, olvashat az érdeklődő; sokszor ezek az információk elferdítettek, ködösítettek, túlmisztifikáltak. Természetesen megvan a misztikus, szent, vallási felhasználása, de legalább ilyen mértékben a mindennapi élet szerves részét is képezi. Arnhem-földről tudunk olyan didgeridookról, melyek kizárólag vallási célzatú előadásra készültek és használatosak. A hangszernek az őslakosok hitvilágában szent eredete van. A Teremtő Ősök munkájuk során nemcsak a tárgyi világot hozták létre, hanem azt a bonyolult jogrendszert is, mely alapján mindez működik. Ebbe a didgeridoo és használata is beletartozik, mely tehát komoly, vallási alapokon nyugszik. A didgeridoo nem csak egy hangszer, hanem egyszerre totem, szimbólum és identitás is mindazok számára, kiknek kulturális életük részét képezi. Számos eredetmítoszt tartanak számon a hangszerről, szinte minden törzsnek, klánnak megvan a maga verziója, hitelesnek azonban csak az tekinthető, amelyet a törzs/klán dalai is tartalmazzák, mivel a mítoszok, így a hiteles történelem is a dalokon keresztül őrződött meg.  

Top-End-playing styles

A hagyományos didgeridoo játék két típusa

Az hagyományos észak-ausztrál bennszülött zenén belül három fő zenei előadási stílust különböztethetünk meg: Wangga (Kimberley keleti része, illetve a Top-End észak-nyugati része), Kun-bork (Nyugat- és Közép-Arnhem-föld) és Bungull (Északkelet-Arnhem-föld és Közép-Arnhem-föld egyes részei, keveredve a Kun-bork-kal), lásd Ausztrália északi területeinek előadási stílusai és hangszereiMind a három elnevezés azon túl, hogy zenei stílust jelöl, egy komplettebb rendszert, előadásmódot takar, mely magába foglalja az éneket, az ének mellé társuló zenei kíséretet, didgeridoo játékstílust, valamint a táncot.

A fent említett zenei stílusok kétféle didgeridoo játéktechnikát használnak, melyek elnevezését az 1900-as évek derekán, a területen kutató antropológustól, Dr Alice Moyle-tól kölcsönzök: az ’A’ típusú és a ’B’ típusú technika. Nehéz lenne földrajzi határvonallal elválasztani a két típust, mivel a kiterjedt rituális-zenei hagyományok átfedik egymást. Több olyan őslakos didgeridoo játékost ismerünk, akik mindkét típust játszák attól függően, hogy melyik hagyomány-vonal az éppen aktuális. 

Az ‘A’-típusú játékstílus

Kimberly egyes területein, valamint Arnhem föld nyugati és déli részén elterjedt, a Wangga és a Kun-borrk kíséreteként szolgáló technika. Jellemzője a lassabb, elnyújtottabb ritmusok gazdag felhangokkal. Ha ezekről a játéktechnikákról beszélünk, nagyon fontos figyelembe venni a hangszert amit használnak, mivel ez nagyban befolyásolja magát a technikát is. Az A típusban használt hangszerek általában rövidebbek, geometriájukban végig egyenes, szélesebb belső átmérővel (akár 5-6cm). A nagy belső üreg biztosítja a felhangokban gazdag hangzást,  a lassú, hömpölygő ritmusokat. Ezekre a hangszerekre elterjedt a ’Mago’ ’Kanbi’, vagy ’Kanbak’ elnevezés; néhol ’Bamboo’-nak nevezik, utalva a hangszer alapanyagául szolgáló bambuszra.

Ha az ’A’-típust röviden akarnánk jellemezni, ennyit mondhatnánk: ’Di-ta-mor’ – legegyszerűbben így írhatók le verbálisan az itt játszott ritmusok. Jellemzői a rövidebb zenei betétek, a kevésbé virtuóz technika, valamint az énekes, vagy énekesek és a didgeridoo játékos közötti kiváló összhang. Valószínűsíthető, hogy az ’A’ típusú játéktechnika a didgeridoo játék történelmének korai szakaszában alakult ki, erre utal a technika egyszerűsége, de mégis, egyértelműen “ősi” hangzása.

A terület zenei világáról szóló olvasányokat lásd a Népzenetáron: Ausztrália északi területének nyugati és középső része, valamint Közép-Arnhem-föld zenei világa, A didzseridu és az “A”-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret, Néhány előadási és zenei stílus Ausztrália északi részéről.

További olvasmányok itt.

A ‘B’-típusú játékstílus

Az egyik legfőbb, a kutatók és a szakértők által említett különbség, mely megkülönbözteti a B típust az A-tól, hogy használja az úgynevezett ’dup’-ot és kürthangot (habár ez csak a játéktechnikára vonatkozik, a zenei stílusok közötti különbségekről sokat lehetne beszélni). Ez az a hang, mely az alaphang felett szólaltatható meg feszes ajkakkal, és mely gyakorlottabb játékost kíván. Szintén szembe ötlő különbség a színesebb, változatosabb, feszesebb ritmusvilág, és a virtuóz stílusok kialakulása a játéktechnikán belül. A játéktechnika nagy gyakorlottságot és erőnlétet kíván. Szűk pofazacskóval, a nyelvet előre tartva játsszák, közben apró, gyorsan beszívott levegőket vesznek – erre utalva ezen a területen a játékost gyakran szívónak hívják. A ritmusokat szóban memorizálják, a mouthsound (vagyis szájhang) segítségével (pl: dup-pu dhirrl dup-pu dup-pu dhirrl dhirrl); sokan ezt úgy értelmezik, hogy a betanult ritmusokat mondják a hangszerbe, valójában ezek csak memorizálási, gyakorlási célokat szolgálnak (érdemes ezt az ötletet használni azoknak is, akik nem követik ezt a játéktechnikát). További lényeges, erre a stílusra jellemtő jegy a folyamatos, játék közben kiadott hang (torokhang), mely színezetet, töltetet ad a hangzásnak.

A képen látható hangszer egy ‘klasszikus’ formáját szemlélteti az Északkelet Arnhem földön játszott yidakinak. Készítője Djalu Gurruwiwi, hanglolása F, hossza 1500mm.

A képen látható hangszer egy ‘klasszikus’ formáját szemlélteti az Északkelet Arnhem földön játszott yidakinak. Készítője Djalu Gurruwiwi, hanglolása F, hossza 1500mm.

Arnhem föld keleti és észak-keleti részein elterjedt zenei- és előadás- stílus neve bungull, melyet az itt található Yolngu kulturális blokkban játszanak (a Yolngu egy gyűjtőnév az ezen a területen élő őslakos klánokra). Az ebben a stílusban használt hangszer egy igazi unikum: ez a sokak által ismert Yidaki, melyet egy külön fejezetben tárgyalunk. Fontos jellemzője a formája: szűken kezdődő befúvónyílás, lefelé az 1/3-2/3-tól kezdődő tölcséresedés. Általában ezen hangszerek befúvónyílásán nem használnak méhviaszt; további fontos jellemzője a hangszer falának kialakítása (arányok és vastagság) valamint a faanyag amiből készül (Eucalyptus terodonta, vagyis a stringybark északi faja) .

Az utóbbi néhány évtizedben, kétség kívül az új kulturális hatásoknak is köszönhetően a bungull kíséreteként szolgáló didgeridoo játékstílus egy önálló, szóló játéktechnikává fejlődött. Ez a változás nyomon kísérhető a stílus vezető játékosait hallgatva az öregektől indulva a fiatal, hangzást újító titánokig. A legszembetűnőbb változás a virtuóz játékstílus, amely új utakat nyit a tradicionális technika előtt.

További linkek: A Yidaki,

Lásd a Népzenetáron: Kulturális jellemzők Ausztráliában,  Ausztrália északi területeinek előadási stílusai és hangszereiA didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy , valamint Kelet-, Északkelet-Arnhem-föld zenéi.

Kerekes János

Minden jog fenntartva! A szócikk bármely részének vagy egészének használata csak előzetes engedélyemmel lehetséges! 

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. további információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom