Ismét összejövünk, hogy csatlakozzunk az egész világot átölelő Didgeridoo Worldwide Meditation-hoz azaz Didgeridoo Meditációhoz június 21-én.

Az eseményről itt tájékozódhattok

Emlékeztetőül:
„A honlapon részletesen el lehet olvasni, hogy miről is van szó, de nagy vonalakban Mi is leírjuk:
Négyszer egy évben a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség, illetve a téli és a nyári napforduló napján lehet csatlakozni a kezdeményezéshez, a világon bárhol is vagy, a helyi naplemente idején. Már maguk az időpontok is különlegesek, ugyanis ilyenkor az ember könnyebben lel egyensúlyra. Ezen felül még egy „didgeridoo gyógyító hullám söpör végig a földön ebben az időszakban”. Új-Zélandon kezdődik, és ahogyan megy le a Nap, követi Ausztrália, Taiwan, Japán, majd a többi ázsiai ország, az arab országok, Izrael, később Afrika, Európa, Amerika.
Az esemény kitalálójának javaslata, amit kezdetben mi is szeretnénk követni, kb. 1 órát ölelne fel: 45 perc meditatív didgeridoo-játék, majd 15 perc csend. Egy óra elteltével, kinek mihez van kedve. (A Mi tervünk tábortűz, jam…) Semmi sem kötelező, megkötés nélkül bárki csatlakozhat, bármilyen hangszerrel, énekkel, a didgeridoo hangját támogatva, azt nem elnyomva. „A didgeridoo egy olyan hangszer, ami segít újra kapcsolatba lépni a természettel, erős harmonikus föld energiát képvisel, amire világunknak most nagy szüksége van.” Fontos lenne, hogy közös játék esetén egymásra odafigyelve, inkább több harmóniát hozzunk a világra, mint káoszt. Még ha nem is játszol hangszeren, de megragad ennek a kezdeményezésnek a szellemisége, az is elég, ha csak rá gondolsz, esetleg zenét hallgatsz (valami meditatív jellegűt), és máris szebb lesz a világ.
Ha van kedved eljönni, szeretettel látunk Téged is!”

Időpont: 2015.06.21. Napnyugta 20:44-kor (Kezdés) Gyülekező 20:00

Helyszín: Nagy-Kopasz (Páty)

Megközelítés:

Amennyiben a meditáción részt akarsz venni, kérünk legkésőbb 20:00-ig érkezz meg. Az első óra után jam kifulladásig, bármikor bekapcsolódhatsz!
Ha nem tudsz velünk tartani, a Honlapon található világtérképen bejelölheted, hogy Te hol kívánsz csatlakozni,
azt is láthatod, hol fújják a közeledben.

Üdvözlettel:

Isoptera Group

+3670-5059262