Didgeridoo Camp 2015 2017-10-05T15:35:48+00:00

II. Didgeridoo Camp

…az Isoptera szervezésében.

Hidegkúti Turistaház

2015. Július 9-12.

 

Újra Didgeridoo-tábor!

Az alapvető csapásvonal marad a tavalyi, de szándékunkban áll néhány újítást, kísérletet véghezvinni. Idén szeretnénk jobban megismerni a didgeridoo-val, a természettel, önmagunkkal való kapcsolatunkat.
Úgy érezzük a múlt évi tapasztalatok alapján, hogy rengeteget tanultunk egymástól, hogy ez fontos, mindenki számára hasznos, feltölt és boldoggá tesz mindnyájunkat.
Az lenne a legfőbb célunk, hogy az események szabadon alakulhassanak erőfeszítés és küzdelem nélkül – úgy, ahogy az tavaly is volt. Ez a tábor Rajtad is múlik, olyan lesz, amilyenné Te alakítod.
Lesz egy halvány körvonal, ami mentén lehet haladni és kapcsolódni, ha Te is úgy gondolod.

Program

Nulladik nap (csütörtök) – No Money Day

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” (Gandhi)

A rendezvény előtt egy pénzmentes napot tartunk 10 órától, aminek a keretében nem fogadunk el pénzt semmiért.
Biztosan elgondolkoztál már azon, milyen lenne a világ pénz nélkül. Most kipróbálhatod! Tudjuk, hogy már jónéhány ilyen kezdeményezés létezik, és mi is szeretnénk haladni ebbe az irányba. Ez tulajdonképpen egy kísérlet, hogy mit tudunk adni egymásnak, mit tudunk közösen létrehozni.
Várjuk a felajánlásokat, ha bármid van, amivel úgy érzed, hozzá tudsz járulni egy ilyen naphoz, ne hezitálj. Például: gyümölcs, szörp, sütemény, előadás, workshop, koncert vagy szívesen masszírozol meg másokat. Van valami olyan képességed, ami mások számára hasznos lehet, esetleg szórakoztató… Csereberélünk, adunk-kapunk, eltöltünk egy szabad napot valódi közösségben és persze fújjuk a didgeridoo-t. Egy ilyen alkalommal bármi elindulhat. A felajánlásokat regisztráljuk és később tájékoztatunk a közösségi és egyéni programokról. Az első felajánlás a turistaház részéről érkezett, miszerint a ház előtti rétet ingyen használhatjuk,
Ami biztosan lesz: masszázs, doromb workshop, hangutazás, tea…

Péntek

10:00-12:00 Didgeridoo-tízórai (közös gyakorlás, eszmecsere)

13:00 Ebéd

15:00-19:00 Open stage – avagy Didgeridoo-uzsonna

Felmerült az az alapvető kérdés, hogy milyen irányba folytatódjék a didgeridoo-tábor; legyenek-e profi fellépők, esetleg külföldi sztárok, vagy maradjon továbbra is családias nonprofit jellegű rendezvény. Az utóbbi mellett döntöttünk, mert azt szeretnénk, hogy a helyi közösség fejlődjön.
Mivel nincsenek meghívott előadók így a jelenlevők közül kerülnek majd ki a fellépők. Számítunk rátok!
Ez az esemény teljesen olyan lesz, amilyenné Ti teszitek. Szeretnénk kérni, hogy aki teheti, készüljön, például rakjon össze egy számot, valósítsa meg önmagát és mutassa meg a “színpadon” vagy improvizáljon. Nem számít, hogy ki milyen szinten van, csak játsszunk egymásnak didgeridoo-n!

Szombat

10:00-12:00 Didgeridoo-tízórai (közös gyakorlás, eszmecsere)

13:00 Ebéd

15:00-19:00 Workshop-maraton. Interaktív workshop. Az alapoktól a haladó szintig több megközelítést, több véleményt meghallgatva tanulhatod meg, alakíthatod ki a saját technikádat. A programot koordinálják: Bálint Péter, Csirmaz Gábor, Martin Balázs.

20:40 VIRRASZTÁS (napnyugta szombat este 20:40-kor)

Hazánk didgeridoo-történetében fontos mérföldkő az őslakosok tiszteletére megtartott virrasztás.

„Az első Didgeridoo Virrasztást 2004 márciusában tartottuk. A rendezvény alapötlete egy 12 órán keresztül folyamatosan fenntartott didgeridoo hang volt, ami alatt a játékosok egymásnak adják a ‘stafétabotot’. A virrasztás egy ősi formája a tisztelet, együttérzés, elhivatottság kinyilvánításának, ezért úgy gondoltuk ez a legjobb módja tisztelgésünknek a hangszer kulturális hagyományai előtt. Ugyancsak szerettük volna kifejezni szolidaritásunkat a több száz éven keresztül meggyötört és elnyomott bennszülött csoportok mellett, akik Ausztrália Első Nemzetként való jogi elismerése hivatalosan a mai napig nem történt meg. Az első Virrasztást számos rendezvény követte. Az egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően az első néhány főt számláló összejövetel Didgeridoo Találkozóvá nőtte ki magát. Nem csak játékosok érkeztek, de nagy számban azok az érdeklődők is, akik velünk hallgatták reggelig a didgeridoo hangját. A Virrasztás szellemisége vallási vagy hitbéli meggyőződéstől mentes, az emberiség ősi értékeit kívánja képviselni és óvni.”
Jana

Továbbra is szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, ezért szombaton napnyugtától napkeltéig újra virrasztunk. Ebben az időszakban a didgeridoo hangja folyamatosan szól, megszakítás nélkül – a játékosok egymást váltva őrzik a hangot. Akik csak hallgatni szeretnék, közben relaxálni, meditálni vagy szívesen aludnának didgeridoo szóra, őket is szeretettel várjuk.
A virrasztás lényege a tiszteletadás az Aboriginal kultúra előtt. A fókusz a Didgeridoo hangján lesz, mivel megszakítás nélkül fog szólni tíz órán keresztül. Ha esetleg lesz nálad más hangszer, vedd ezt figyelembe és a virrasztást ezzel ne zavard! Ha bármilyen tudatmódosító szert használsz (pl. alkohol), kérjük figyelj rá, hogy ne zargasd a programot!

Vasárnap

Délelőtt a virrasztók alszanak, illetve szabadfoglalkozás

12:00 Búcsúebéd

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A rendezvnyt támogatja az Ethnosound Világzenei Hangszerbolt. Ha nincs didgeridoo-d, vagy van de többet kipróbálnál, az Ethnosound jóvoltából az egész rendezvény alatt lesz lehetőséged különböző hangszereken játszani.

Jelentkezés kizárólag email-ben a didgeridoocamp@gmail.com címen.

A tábor díja kőházas elhelyezéssel 3500 Ft/fő/éj. Sátrazás 2500 Ft/fő/éj. Az ár tartalmazza a vegetáriánus reggelit és az ebédet . A további ellátásról mindenkinek saját magának kell gondoskodnia. Virrasztás utáni nap búcsúebéd 600 Ft-ért rendelhető.

Galéria

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. további információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárom