Hagyomány

Utolsó frissítés: 2012/01/29

Eredet

 

Úgy hiszem fontos, hogy mindazok, akik akár elméleti, akár gyakorlati úton ismerkednek a didgeridooval megismerjék, elismerjék és támogassák azt a kultúrát és hagyományt, amelyből a hangszer származik. E szócikk egy rövid, koránsem mély, vagy átfogó képet kíván nyújtani az olvasónak mindarról, amit tudni érdemes a didgeridoo hátteréről.

A didgeridoo a világ egyik legősibb hangszere, egyben a világ azon kevés hangszerei közé tartozik, melynek alap formája az évezredek során nem sokat változott. Egyesek szerint az ausztrál őslakos (Aboriginal) kultúrával egyidős, mely a jelenlegi tudományos álláspont szerint 60000 évnél korábbra vezethető vissza (a hagyomány kormeghatározásával kapcsolatban lásd. Josephine Flood – Archeology of the Dreamtime, Story of Prehistoric Australia and Its People, revised edition, Gecko Books 2010). Az „Aboriginal” latin szóból eredő kifejezés (ab-origo = eredettől kezdve) az Ausztrál kontinens ősi lakóira használatos; jobban ajánlott az őslakos (indigenous) kifejezés, már csak azért is, mivel az ’Aboriginal’ szó főnévi és melléknévi használatában sértő lehet. A manapság oly’ népszerű ’abo’ szóról az Oxford egynyelvű szótárban ezt olvashatjuk: „(pl. Abos) (AustralE, taboo, informal) an extremely offensive word for an Aborigine” – rendkívül sértő kifejezés egy Aboriginal számára (a szó előnytelen használata független a kontextustól, vagy attól, hogy az angol nyelvből kölcsönözzük a kifejezést).

A hangszer eredetileg a termeszek által üregesre rágott eukaliptusz fa törzséből (vagy ágából) készül, egyes helyeken bambuszból. Tulajdonképpen bármi jó szolgálatot tehet, mint didgeridoo ami egy, az oldalán zárt, a két végén nyitott cső – legyen az akár porszívó-, akár PVC cső. Az 1900-as évek első felétől kezdve az antropológusok többféle, tradicionális közegben használt hangszert jegyeztek fel (mint pl. autó kipufogócső)) – lásd. Dr. Alice M. Moyle írásait.

A didgeridoo úgy ismert, mint az Ausztrál őslakosok tradicionális fúvós hangszere, valójában csak Észak-Ausztráliában van – a szó szigorú értelmében vett – hagyománya. Az elmúlt pár évtizedben az egész kontinensen az őslakosok bevették a hangszert saját kulturális hagyományaik közé. A didgeridoo egy bennszülött szimbólummá vált, sőt, egy ausztrál ikon. Emiatt a tradicionális őslakos zene hallgatása előtt érdemes utána járni, hogy mi az eredeti és melyik az, mely szimbolikusan használja a hagyományos elemeket (lásd. az Ausztráliában tömegével kapható didgeridoos lemezeket).

A hangszer a ’didgeridoo’ nevet az 1900-as évek első felében és derekán, az Északi-Területen kutató antropológusoktól, telepesektől illetve utazóktól kapta. Több monda kering, hogy miért éppen ez a név; egyesek szerint a hangszeren játszott egyik ritmus után kapta ezt a nevet, mások szerint a területre érkező írek szójátéka. Természetesen a didgeridoonak vannak bennszülött nevei is, melyek törzsenként, területenként, nyelvenként vagy nyelvjárásonként változnak. Az egyik legszélesebb körben ismert, az Északkelet-Arnhem-földről származó Yidaki. Hívják még így is: Mago (Közép-Arnhem-föld), Artawirr (Katherine környéke), Garnbak (Kakadu Nemzeti Park területe), Ngaribi (Kimberley), Narriralkpwina (Groote Island), Martba (Aligátor folyó környéke)..stb. A dolgot bonyolítja, hogy angolul is többféleképpen írják: didgeridoo, didjeridoo, didjeridu, attól függően, ki hogyan betűzi a néha összezavaró kiejtést. A magyar nyelvben egyre jobban elterjed a fonetikus írásmód (miért is ne?): didzseridu.  Továbbiakért lásd a Népzenetáron: Didzseridu,  Az ausztrál őslakos zene globális hatása, avagy a didzseridu .

*

 

Kulturális háttér, tradicionális játékstílusok

 

Az ausztrál őslakosok a világ leghosszabb ideig töretlenül fennmaradt kultúráját tudhatják a magukénak. A hagyományos álláspont szerint több mint 60000 évig éltek elszigetelve egy, Európánál csaknem másfélszer nagyobb kontinensen, melynek köszönhetően „kultúrájuk kőkorszaki szinten rekedt”. Ma már tudjuk, hogy nemcsak az elszigeteltség, de a megrekedtnek hitt állapot is tévedés. Kínai hajósok az utóbbi több száz évben látogatták a kontinenst, az Indonéz ’Macassan’ trepang (tengeri uborka) kereskedőknek köszönhetően pedig Arnhem-föld északi részén élő őslakosok szociális- és vallási élete, művészete, valamint a mindennapokban alkalmazott szerszámai gyökeresen megváltoztak. Az pedig, hogy a kultúra, mint élő, összetett egész megrekedjen, ma már elfogadhatatlan álláspont.

Akárhogy is, el kell ismernünk, hogy az ausztrál őslakosokból biztosan annyit láthatunk és érthetünk, amennyi az utóbbi mintegy 4-500 év történelméből leszűrődik (illetve amennyit ők megosztanak velünk!). Európai hajósok már az 1600-as években ’környékezték’ az ausztrál kontinenst, végérvényes változások – melyek az őslakosok életét is érintette – csak a XVIII. század második felétől indultak el. A fehér hódítók – szebb szóval telepesek – jelenléte, később pedig terjeszkedő, az őslakókkal szembeni agresszív magatartása és politikája egyre súlyosabb csapásokat mért a bennszülöttek életére – a kontinensre hurcolt betegségekről nem is beszélve. A kezdeti, mintegy 300 törzs és 500 különböző nyelv pár emberöltő alatt a töredékére zsugorodott. Az 1970-es évektől kezdődően megindult mozgalmaknak köszönhetően ma Ausztrália őslakói kitüntetett helyen állnak az társadalomban; de sajnos ez csak a látszat – az elmúlt párszáz év megpróbáltatásai, illetve a jelenlegi politikai-szociális helyzet mély nyomokat vésnek múltjukba és jövőjükbe. A helyzet messze nem olyan egyszerű, mint az első ránézésre tűnhet; az új idők új problémákat, feladatokat és kihívásokat szültek; a jövőjük nemcsak rajtuk múlik, hanem azon az új, domináns kultúrán is, melybe beilleszkedni kényszerülnek. (További, a témát érintő olvasmányokat lásd. lejjebb). A kultúra és hagyomány alapjait tiszta és érthető perspektivából mutatja be a Twelve canoes honlap; fogj egy italt, dőlj hátra és élvezd a rövidfilmeket! Egyéb olvasnivalók a Népzenetáron: Kulturális jellemzők Ausztráliában.

*

Ausztrália északi részén, az Északi-Terület (Northern Territory) felső részében, a Top-End-nek nevezett fertályon – legfőképp Arnhem-földön -, valamint Nyugat-Ausztrália felső részén elterülő Kimberley egyes részein használják a didgeridoo-t (lásd. a térképet lejjebb), mint kísérő ritmus-hangszer (szólista használata csak az utóbbi időben kezdett elterjedni, kétségkívül az új kulturális hatásoknak köszönhetően). Maga a tradicionális őslakos zene sokak, sőt, valljuk be a szűkebb, érdeklődő közönség számára is nehéz, néhol érthetetlen. Ez azonban csak a felszín, melyet, ha sikerül áttörni egy nagyon is színes, változatos, a modern nyugati fület gyönyörködtető zenét hallhatunk. Itt is működik a „jóra hallgatás” gyakorlata, melyet azt hiszem, minden kedves olvasó ismer: minél többször hallgat meg valamit az ember, idővel annál több részletre lesz figyelmes. Ebben az esetben is igaz, hogy a zene egy nyelvezet, melyet meg kell ismerni és tanulni ahhoz, hogy értő fület tudhassunk magunkénak.

További olvasmányok a Népzenetáron: Az ausztrál zene általános jellemzői  , A dalok keletkezése, fajtái és terjedése Ausztráliában, Hangszerek Ausztráliában.

A didgeridoo hagyományos használatáról sok mindent hallhat, olvashat az érdeklődő; sokszor ezek az információk ködösítettek, túlmisztifikáltak. Természetesen megvan a misztikus, szent, vallási felhasználása, de legalább ilyen mértékben a mindennapi élet szerves részét is képezi. Ha az őslakosok vallási életét röviden akarnánk jellemezni, ezt mondhatnánk: természet közeli. A bennszülöttek hite szerint a világ minden élő és élettelen összetevőjét a mitikus ősök hozták létre a szent, ősi, teremtő időben, az Álomidőben (mára világossá vált, hogy az ’Álomidő’-’Dreamtime’ kifejezés helyett jobb a ’Dreaming’-’Álmodás’ szót használni). Hitük szerint az ember feladata, hogy a mitikus időn keresztül kapcsolatot tartson fenn a teremtő ősökkel, így segítve a világot az újabb és újabb megújulásra (ezzel be is határolták az ember helyét a világban – magasztos szerep, nem igaz?). Ezt a feladatot különböző szertartások elvégzése révén érhetik el; ilyen szertartás lehet egy szent barlangfestmény újrafestése (lásd. pl. Wandjina kultusz Kimberley-ben), egy ősi, szent ösvényen való végighaladás az ősök nyomán, vagy akár egy dal eléneklése, tánc újratáncolása. Általánosságban ezeknek az aktusoknak három fő csoportját különböztethetjük meg: termékenységi kultuszok, ifjúavatási rítusok és halotti kultuszok. (Ha valaki többet szeretne tudni ezekről, ajánlom figyelmébe a következő, magyarul is megjelent könyveket: Émile Durkheim – A vallási élet elemi formái /L’Harmattan 2002/, A.P.Elkin – Ausztrália őslakói /Gondolat, Budapest, 1986/, Mircae Eliade – Misztikus születések /Európa, Budapest, 1999). Ezen rítusok helyes elvégzése, előadása garantálja az aktus sikeres kimenetelét. Egy dalnak, egy táncnak megvan az előadási módja, ideje és helye, melyeket szigorú protokoll szabályoz. Ugyanígy megvannak azok a hangszerek, melyekkel ezeket le lehet kísérni. Arnhem-földről tudunk olyan didgeridookról, melyek kizárólag vallási célzatú előadásra készültek és használatosak.

A hangszernek az őslakosok hitvilágában szent eredete van. A Teremtő Ősök munkájuk során nemcsak a tárgyi világot hozták létre, hanem azt a bonyolult jogrendszert is, mely alapján mindez működik. Ebbe a didgeridoo és használata is beletartozik, mely tehát komoly, vallási alapokon nyugszik. A didgeridoo nem csak egy hangszer, hanem egyszerre totem, szimbólum és identitás is mindazok számára, kiknek kulturális életük részét képezi. Számos eredetmítoszt tartanak számon a hangszerről, szinte minden törzsnek, klánnak megvan a maga verziója (különbséget kell tennünk törzs és klán között; a törzsre, mint nemzettségre utalunk, a klánra pedig, mint nagycsaládra; habár e definíció nem fedi le maradéktalanul a témát). Hitelesnek azonban csak az tekinthető, amelyet a törzs/klán dalai is tartalmazzák, mivel a mítoszok, így a hiteles történelem is a dalokon keresztül őrződött meg. E dalok természetesen változnak az idők folyamán, az új elemek beépüléséhez azonban hosszú időnek kell eltelnie. A Galpu klán (Északkelet-Arnhem-föld) vezetőjének és a didgeridoo játék ma élő egyik nagy öregjének, Djalu Gurruwiwinek eredetmítosza itt olvasható magyarul.

*

Az észak-ausztrál bennszülött zenén belül három fő stílust különböztethetünk meg: Wangga (Kimberley keleti része, illetve a Top-End észak-nyugati része), Kun-bork (Nyugat- és Közép-Arnhem-föld) és Bungull (Északkelet-Arnhem-föld és Közép-Arnhem-föld egyes részei, keveredve a Kun-bork-kal), lásd  Ausztrália északi területeinek előadási stílusai és hangszerei. 

Mind a három elnevezés azon túl, hogy zenei stílust jelöl, egy komplettebb rendszert, előadásmódot takar, mely magába foglalja az éneket, az ének mellé társuló zenei kíséretet, valamint a táncot. Maga a didgeridoo szorosan kapcsolódik az énekes vagy az énekesek szólamához, illetve a táncosok koreográfiájához.

A zenének az ősi kultúrákban kitüntetett szerepe van, így ezen a területen is. Mivel Ausztrália őslakosainak nincs írott hagyományuk, tudásukat, történelmüket és tradíciójukat szájhagyomány útján, az énekeken keresztül tartják életben és adják tovább. Ezek az énekek keletkezésük, témájuk és szerzőik alapján kisebb-nagyobb csoportokba, úgynevezett „Dal-utak”-ba (Songline), vagy „Dal-ciklusok”-ba (Song-cycle) tartoznak, melyek teret és időt szelnek keresztül, behálózzák az egész kontinenst és összekapcsolják az egyes – sokszor egymástól távol élő – bennszülött csoportokat (lásd a Népzenetáron: A dalok keletkezése, fajtái és terjedése Ausztráliában) . Az őslakos daloknak alapvetően három fő típusa van: a titkos-szent énekek, melyek a mitikus ősök nevéhez, az álltaluk megtestesített erőkhöz illetve a hozzájuk kapcsolódó helyekhez fűződnek – általában ebben a daltípusban nem használnak didgeridoo kíséretet; a klán dalok, melyeket a klánok egyénileg birtokolnak, témájuk a klán múltjához kapcsolódik; valamint a mindennapi élet dolgaival foglalkozó dalok, melyek gyakran a dalt költő-előadó énekes és családja tulajdonába tartoznak. Minden dal-csoport előadásának megvan az ideje, helye, mely nagyrészt a témától és a formális ceremónia protokolltól függ (pl. djedbangari dalcsoportok Északkelet-Arnhem-földről).

Mivel ezen stílusokról könyveket lehetne megtölteni (páran ezt meg is tették), koncentráljunk csak a didgeridoora. (További, a témát mélyebben érintő, emészthető olvasmány angolul, illetve keresd a további linkeket ugyanitt!)

A fent említett zenei stílusok kétféle didgeridoo játéktechnikát használnak, melyek elnevezését az 1900-as évek derekán, a területen kutató antropológustól, Dr Alice Moyle-tól kölcsönzök: az ’A’ típusú és a ’B’ típusú technika.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ‘A’-típusú játékstílus

A térképen feketével jelölve, a sárga a két stílus keveredését mutatja. A Wangga és a Kun-borrk kíséreteként szolgáló technika. Jellemzője a lassabb, elnyújtottabb ritmusok gazdag felhangokkal. Ha ezekről a játéktechnikákról beszélünk, nagyon fontos figyelembe venni a hangszert, amit használnak, mivel ez nagyban befolyásolja magát a technikát is. Az A típusban használt hangszerek általában rövidebbek, geometriájukban végig egyenes, nagy belső átmérővel (akár 5.6cm). A nagy belső üreg adja a hang dallamosságát, a ritmusok elnyújtottságát. Ezekre a hangszerekre elterjedt a ’Mago’ ’Kanbi’, vagy ’Kanbak’ elnevezés; néhol ’Bamboo’-nak nevezik, utalva a hangszer alapanyagául szolgáló bambuszra. Ha valaki bambusz csövön gyakorol (azt hiszem szinte mindannyian átmentünk ezen a stádiumon) tudja, miről beszélek; a bambusz csövek kifejezetten erre a játéktechnikára termettek.

Ha az ’A’-típust röviden akarnánk jellemezni, ennyit mondhatnánk: ’Di-ta-mor’ – legegyszerűbben így írhatók le verbálisan az itt játszott ritmusok. Jellemzői a rövidebb zenei betétek, a kevésbé virtuóz technika, valamint az énekes, vagy énekesek és a didgeridoo játékos közötti kiváló összhang. Kétségtelen, hogy az ’A’ típusú játéktechnika a didgeridoo játék történelmének korai szakaszában alakult ki (habár erre egyelőre nem találtam semmi utalást, de valahogy az én fülemnek egyértelmű, lásd. a lenti videókat). Erre utal a technika egyszerűsége, de mégis, egyértelműen “ősi” hangzása.

A stílus koronázatlan királyai; David Blanasi, aki pár éve távozott közülünk, valamint a nevével fémjelzett csapat, a White Cookato Performing Group. Blanasi jelenlegi utódja Darryl Dikarrna Brown (video), kinek kun-borrk oktatólemezét megvásárolhatja minden kedves érdeklődő itt.

A ma egyik legjobb Mago keszitője Bob Burduwal munka közben.

A terület zenei világáról szóló olvasányokat lásd a Népzenetáron: Ausztrália északi területének nyugati és középső része, valamint Közép-Arnhem-föld zenei világa, A didzseridu és az “A”-típusú játékstílus, az ének valamint a zenei kíséret, Néhány előadási és zenei stílus Ausztrália északi részéről.

További olvasmányok itt.

A ‘B’-típusú játékstílus

A térképen pirossal jelölve, a sárga a két stílus keveredését mutatja. Az egyik legfőbb, a kutatók és a szakértők által említett különbség, mely megkülönbözteti a B típust az A-tól, hogy használja az úgynevezett ’dup’-ot és kürthangot (habár ez csak a játéktechnikára vonatkozik, a zenei stílusok közötti különbségekről sokat lehetne beszélni). Ez az a hang, mely az alaphang felett szólaltatható meg feszes ajkakkal, és mely gyakorlottabb játékost kíván. Sok más különbség is van, legfőképp a színesebb, változatosabb, feszesebb ritmusvilág (egyéni vélemény, elfogultságom eredménye). (link)

A bungull zenei- és előadás- stílushoz párosuló ’B’ játéktípust az Északkelet-Arnhem-földön fekvő Yolngu kulturális blokkban használják. A Yolngu egy gyűjtőnév az ezen a területen élő őslakos klánokra.

Az ebben a stílusban használt hangszer egy igazi unikum: ez a sokak által ismert Yidaki, vagy Yirdaki (helyesen kiejtve Yirdaki az ’a’-t félig ’á’-nak ejtve). Az egész világon elterjedt félreértés, miszerint a Yidaki a didgeridoo őslakos neve. Valójában csakis Északkelet-Arnhem-földön, tradicionális úton készült hangszert nevezhetünk Yirdakinak, egyszerűbben szólva: minden Yirdaki didgeridoo, de nem minden didgeridoo Yirdaki (lásd. Yidaki Statement). Érdemes megjegyezni, hogy e nevet 2011 derekán tabuvá nyilvánították Arnhem-földön. Ennek oka az a szokás, mely szerint a halál után az elhunyt személyes dolgait rituálisan megtisztítják, megsemmisítik, vagy kivonják a köztudatból. Ebbe bele tartozik neve is, illetve minden olyan szó, mely a halott nevére emlékeztet. E témát érintő tabu bevezetése egy ilyen haláleset követkeyménye. A `Yidaki` szó új megfelelője: Mandapul.

Az ebben a térségben játszott didgeridoo fontos jellemzője a formája: szűken kezdődő befúvónyílás, lefelé az 1/3-2/3-tól kezdődő tölcséresedés. Általában ezen hangszerek befúvónyílásán nem használnak méhviaszt; további fontos jellemzője a hangszer falának kialakítása (arányok és vastagság) valamint a faanyag amiből készül (Eucalyptus terodonta, vagyis a stringybark északi faja) . A Yirdaki további két fő csoportra oszlik, mely csoportok bonyolult, a szociális, társadalmi életet átszövő, a világot két fő lényegiséggel kitöltő fogalmakkal írhatók le: Dhuwa és Yirritja (moiety). A Dhuwa hangszerek hosszabbak, hangjuk mélyebb, a Yirritja hangszerek rövidebbek, magasabb hangolásúak.

A játéktechnika nagy gyakorlottságot és erőnlétet kíván. Szűk pofazacskóval, a nyelvet előre tartva játsszák, közben apró, gyorsan beszívott levegőket vesznek – erre utalva ezen a területen a játékost gyakran szívónak hívják. A ritmusokat szóban memorizálják, a mouthsound (vagyis szájhang) segítségével (pl: dup-pu dhirrl dup-pu dup-pu dhirrl dhirrl); sokan ezt úgy értelmezik, hogy a betanult ritmusokat mondják a hangszerbe, valójában ezek csak memorizálási, gyakorlási célokat szolgálnak (érdemes ezt az ötletet használni azoknak is, akik nem követik ezt a játéktechnikát). További lényeges, erre a stílusra jellemtő jegy a folyamatos, játék közben kiadott hang (torokhang), mely egyfajta színezetet, töltetet ad a hangzásnak.

Lásd a Népzenetáron:   A didzseridu, vagy Yidaki mint stilisztikai jegy , valamint Kelet-, Északkelet-Arnhem-föld zenéi.

A stílus nagyja, a didgeridoo-világ színe-java által tisztelt Djalu Gurruwiwi (video), kinek két oktatólemeze is megvásárolható. Djalu minden évben mester kurzust tart Arnhem-földön (video). További információk róla, családjáról hivatalos honlapján olvashatók. Egy másik, véleményem szerint nagyon jól használható oktatólemez a nemrég elhunyt, kiváló játékos M. Munnungurr lemeze, a Hard tongue didgeridoo .

Az utóbbi néhány évtizedben, kétség kívül az új kulturális hatásoknak is köszönhetően a bungull kíséreteként szolgáló játékstílus egy önálló, szóló játéktechnikává fejlődött. Ez a változás nyomon kísérhető a stílus vezető játékosait hallgatva az öregektől indulva a fiatal, hangzást újító titánokig. A legszembetűnőbb változás a virtuóz játékstílus, amely új utakat nyit a tradicionális technika előtt.

Larry Winiwini, Djalu fia:

Az új generáció játékosai közül: Elijah Gunydjurruwuy…

…Adam Marrilaga…

…Quincey Matjaki Wunungmurra…

…és egy ifjú mester, Mikey Guyanya Gurruwiwi.

 

További, kivételes videó gyűjtemény az iDidj Australia YouTube oldalán található.

A XX. század egyik legismertebb, sajnos ma már csak felvételről hallható Yirdaki játékosa Wandjuk Marika. Játékstílusa egyedinek számít, a régi hangzást tükrözi. Az ő nevéhez fűződik az egyik első, 1977-ben rögzített didgeridoo szólólemez a ’Wandjuk Marika in Port Moresby’, mely csak bakeliten szerezhető be, vagy ingyenesen letölthető itt. Wandjuk mindamellett, hogy Yidaki-player, kiváló festő, tolmács, politikai kezdeményezései úttörőnek számítottak. Élőben a ’Where the green ants dream’ című filmben látható, hallható.

Nem hagyhatom ki azt a zenekart, kinek a világ nagy része köszönheti a bungull megismerését: ők a Yothu Yindi, a manapság is leghíresebb Ausztrál őslakos rock zenekar. Egyedülállóan ötvözik a modern, nyugati zenei stílust az erre a térségre jellemző tradicionális zenével; szövegeikkel az ausztrál bennszülött kultúra elfogadásáért, megértéséért, szabadságáért küzdenek. Vezetőjük, Mandawuy Yunupingu az ausztrál őslakos kultúra, sőt egész Ausztrália egyik ikonjává vált. Egy didgeridoo játékosnak egyedülálló élményt nyújthat lemezeiken felfedezni, hogyan használják a Yidakit „idegen” zenei környezetben.

„Words are easy, words are cheap – Much cheaper than our priceless land – But promises can disappear – Just like writting in the sand.”

Treaty – Yothu Yindi

A szavak könnyűek és olcsók – Sokkal olcsóbbak, mint az értéktelen földünk – De az ígéretek eltűnhetnek – Úgy, mint írás a homokban

/saját, nyers fordítás/

Treaty, Gudurrku, Djapana, Tribal Voice.

Ha már a Yothu Yindi-nél tartunk, Mandawuy testvére, a vezető énekes-ember (Songman), a politikai szabadságharcos Galarwuy Yunupingu neve fogalommá vált a stílus kedvelői szemében. Ajánlom mindenki figyelmébe a Contemporary Masters Series sorozat keretében megjelent Gobulu című lemezét, mely az egyik legszebb tradicionális felvétel, amit valaha hallottam.

További fontos, sőt, (aki mélyebben szeretne a témába merülni, annak) kötelező olvasmányok.

Ha valaki erre a területre szeretne utazni, előzetes engedélyeket kell beszereznie, mely feltételeiről, az esetleges nehézségekről itt olvashat, további információk és segítség a Lirrwi Yolngu Corporation oldalán. Ajánlom a kedves érdeklődő figyelmébe a minden évben Északkelet-Arnhem-földön megrendezett őslakos fesztivált, a Garma-t (ez egyben kiváló lehetőséget jelent belépési engedélyhez jutni, amely megszerzése általában nem könnyű).

További olvasmány hangmintákkal, részletes térképpel magyarul a két fő játéktechnikáról itt , illetve linkgyűjtemény.

*

A tradicionális játéktechnikák, mint láthatjuk egy bonyolult, vallási és kulturális rendszerbe ágyazódnak. Habár ezek a hagyományt őrző törzsek/klánok tulajdonába tartoznak és nagy részük csakis e közösségek tagjai számára hozzáférhetőek, továbbélésükért mindeni felelős, aki közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba kerül az emberi történelem ezen ősi ágaival. Úgy gondolom a legfontosabb – elsősorban maga a hagyomány és a hagyomány képviselői szempontjából -, hogy hogyan adjuk tovább az általunk ismert információkat; a felületes, a valóságot elferdítő ’mítoszok’ sokszor többet ártanak, mint használnak. Ma az őslakosok történelmük legnagyobb krízisével állnak szemben és harcolnak nap, mint nap. Ennek oka nagyon összetett: identitásvesztés, kulturális meg-nem- értés és meg-nem- értettség (ennek következtében beilleszkedési problémák), az egészségügyi ellátásban fennálló komoly gondok, az állami- és a tradicionális-oktatás között feszülő ellentétek, általánosan maga az „Őslakos kérdés” léte, mely a mai napig az ausztrál társadalom egyik fő megoldatlan kérdése. A felelősség tárgykörébe tartozik a segítségnyújtás is, mely személyes segítség vagy adakozás formájában történhet. A segítségnyújtás lehetősége mindenki számára nyitott, formája és módja egyéni döntés kérdése. Pénzbeli adományokat az iDIDJ Australia-n keresztül lehet küldeni (filozófiájukról, célkitűzéseikről, az adományok kezeléséről többet oldalukon).

Tovább…

A kezdetek – megszólaltatás, körlégzés, hangok

A haladók útja – kortárs játék, játékosok

Hatása az emberi testre – gyógyítás didgeridooval?

Technikai mankó – hangszerkészítés, javítás, karbantartás, jó tanácsok vásárlás esetén.

Leggyakoribb kérdések, illetve ami a fentiekből kimaradt

Ajánlott irodalom, filmek, média (főként az őslakos kultúra tárgykörében)

Frissítések