Kezdetek
A kezdetek – megszólaltatás, körlégzés, hangok
A legelső, legfontosabb, amit tudni kell, hogy a didgeridoon való tanulás egy hosszú folyamat, nagyon sok kitartást és türelmet igényel. És még valamit: sok időt. Sokan, akik túljutnak az első lépéseken, és eljutnak a körlégzés alapjáig, azt mondják: játszanak a hangszeren. Sajnos van rá példa, hogy tanításra is adták a fejüket, ami azt gondolom, félrevezető lehet. Játékossá évek múltán válhat bárki, attól függetlenül, hogy hogyan halad a tanulási folyamattal. Kell idő, míg „beérnek a dolgok”, míg rájön a dolog ízére. Fontos, hogy a technikai gyakorlással párhuzamosan ismerkedjük a kulturális háttérrel – nyilvánvalóan nem kell szakértőjévé válni a dolognak, viszont fontos a minimális alapismeretek elsajátítása, ha másért nem, tiszteletből.
Szintén elengedhetetlen a rendszeres gyakorlás. Ha minden nap rászánsz akár egy kis időt is, rövid időn belül hallható eredményt érhetsz el. Inkább ülj le napi 10 percet, mint egy héten 70-et. És még egyszer: ne add fel! Ha nem olyan a hang, amit elvárnál, ha már szól, de folyton elhallgat, ha megmozdítod az ajkad, mindegy – minden menni fog a rendszeres gyakorlással. Vannak, akik társaságban kezdik, másokkal együtt gyakorolnak, ami nagyon jó és bizonyos szintig fontos, de azt gondolom a lényeg az egyedüli próbálkozásokban rejlik. Senki nem fogja tudni megtanítani, hogyan kell csinálni és ez már az alapoktól igaz, mindenre magadtól kell rájönnöd. A didgeridoo amellett, hogy kísérő hangszer, egy szólista hangszer is. Egyedüli út, melyet egyedül kell végigjárnod.
Hasznos infókért olvasd át a ’Haladók útja’ fejezetet is!
*
Megszólaltatás.
A didgeridoo-t a modern, nyugati osztályozó zenetudomány a rézfúvósok osztályába sorolja a hasonló fúvástechnika miatt. Egészen pontosan úgy kell megfújni, mint egy tubát; laza ajkakkal, „ahogyan a ló prüszköl”. Az alapelv, hogy a rezonáló ajkak hozzák rezgésbe a hangszerben lévő levegőoszlopot.
A didgeridoo megszólaltatása
Fontos a be-fúvott levegő erőssége és mennyisége, ez adja meg a hang tónusát. Próbálgasd, fújd erősebben és gyengébben, rá fogsz találni az arany középútra.
Azt, hogy pontosan az ajkad melyik részére kell rakni a cső végét, megoszlanak a vélemények. Én a középről való játékra esküszöm, a hagyományos mód is ez. Oka egyszerű: mivel beszéd során az ajkak közepén formálódnak a szavak, játék közben is sokkal jobban lehet artikulálni az ajkak közepén, mint a szélén.
Sokak szerint nagyon fontos a testtartás: egyenes hát, nyitott mellkas, hogy a levegő jobban tudjon áramolni. Én a kényelmi szempontok pártján vagyok; nem jó, ha túlzottan behajlítod a hátad, az sem, ha nekidőlsz valaminek, de nagy kínokat lehet átélni, ha az ember, egy számára természetellenes pozíciót vesz fel. Előbb-utóbb rá fogsz találni arra a testtartásra, ami neked a legjobb.
Ha van rá lehetőséged, fordulj szembe valamilyen sík felülettel, ahonnan szabadon tud a hang visszaverődni, így jobban fogod hallani, mit csinálsz.
Próbálgasd újra és újra.
Körlégzés.
Kezdő játékosok legnagyobb próbája a körlégzés, vagy cirkulációs légzés. Egy elég egyszerű technikáról van szó, kedvelt vesszőparipám, hogy sokkal nehezebb elmagyarázni, mint csinálni. Egy idő után annyira természetessé válik, mintha levegőt vennél, a lényeg itt is az idő és a gyakorlás.
Alap elképzelés, hogy egy időben veszed az orrodon a levegőt és fújod ki a szádon azt, amit a pofazacskódban tárolsz.
Az alap mozzanatot a dohányosok talán ismerik, mikor a szájból kifújt füstöt közvetlenül az orrba fújják. Játék során a tüdődből kinyomott levegőt tolod a hangszerbe, mielőtt elfogyna, jöhet a levegőcsere: orron levegő beszippant, és mehet tovább.
A körlégzés használata játék közben
Az izom, ami mindezt lehetővé teszi, a torok felső részén helyezkedik el, mely segítségével az orrnyílásod a szájüregedtől függetleníteni tudod. Normál levegővételnél is ezt használod. (Sokan előbb tudják a didgeridoo-ról, hogy segít a horkolás megelőzésében, mint azt, hogy Ausztrál hangszer. Valóban segíthet, pontosan ezen izom tréningje miatt, ugyanis alvás alatt ez ellazulhat, aminek a következménye maga a horkolás. Azonban nem minden esetben használ, akkut panaszok esetén sokszor hatástalan.)
Több gyakorlat is létezik a körlégzés elsajátítására és megértésére. Sokan a zuhany alatt tanulnak meg körlélegezni: a pofazacskódban tárolt vizet az ajkaidon keresztül vékony sugárban kinyomod úgy, hogy közben próbálsz lélegezni.
A körlégzés elmélete és a vizes-módszer
Másik variáns a vizespohár-szívószál technika: egy üvegpohárba szívószálon keresztül úgy fújod a buborékokat, hogy azok folyamatosan jöjjenek, közben próbálsz lélegezni. Mindkét technika beválhat, én mégis inkább a hagyományos, ’didgeridoon keresztül’ utat javaslom; ha vízzel megy, nem biztos, hogy csővel is menni fog.
Dilemmát okozhat, hogy hogyan lélegzel, a tested melyik részét használod akkor, mikor a levegőt beszívod és kifújod. Lélegzetvételkor két út lehetséges: vagy a rekeszizmodat használod – ilyenkor a mellkasod emelkedik -, vagy a hasad – ilyenkor a hasfalad emelkedik. Mindkét út más hangzáshoz vezet: ha csak a mellkasodig szívod le a levegőt, a játékod ’darabosabb’ lesz, ellentétben, ha a hasizmaid használod, sokkal nagyobb teret engedsz a ritmusnak és a bejátszott hangoknak is (lásd. alul).
Hangok.
A játék közben megszólaltatható hangok palettája igen széles, kezdve a színesítést szolgáló, magasabb hangoktól, a jelentéssel bíró hangokon keresztül (mint pl. állathangok) egészen a folyamatosan jelen lévő, ’hangzást gazdagító’ hangokig, vagy torokhangig.
Alapjuk, hogy fújás közben a hangszálak segítségével magasabb vagy mélyebb rikoltásokat, vagy folyamatos hangot adsz a hangszerbe. Egyik legegyszerűbb a ’ku’ hang , melyet próbálhatsz éles kiáltásként a csőbe rikoltani. Érdemes próbálkozni játék közben a hangszerbe dúdolni, kísérletezve a hang tónusának váltakozásával.
A \’ku\’ hang használata
Népszerű a különböző állathangok utánzása:
Kookaburra
Dingo
Bagoly
A bungull stílus alapja a hagszerbe adott folyamatos torokhang, mely egyedi, ’testes’ hangzást ad. Játék közben mélyen a hangszerbe dúdolsz, mintha a ritmust dúdolnád.
A torokhang használata játék közben
Fentebb említettem a mellkas és a hasizom használata közötti különbséget, mely kiválóan érezhető a hangok játéka esetében. Ha ezeket a hasizmod segítségével kinyomott levegővel játszod, tónusuk mélyebb, ezáltal élvezhetőbb lesz.
Habár a didgeridoo ritmushangszer, mégis a ritmusok játéka a legnehezebb. Alapvetően maga a körlégzés használatával elindul a ritmikus játék is, mégis a szépen, érthetően, pontosan és élvezhetően kijátszott ritmusokig hosszú út vezet.
A ritmus játékának több útja van, pontosan ez az út, ami minden játékost megkülönböztet egymástól, illetve egyedivé tesz. Egy ritmus úgy jön létre, hogy meghatározott időnként törést, vagy szünetet iktatsz a folyamatosan játszott hangba.
Ritmus játéka
Tested több pontjával is elérheted ezt, mivel optimálisan játék közben deréktól felfelé szinte az egész testet használhatod. Próbálhatod a hasfal rezgetését, a gége le-fel mozgatását, a pofazacskó felfújását-leeresztését, a nyelv különböző pozíciókba mozdítását, illetve ezek kombinációját. Azt tapasztalom, hogy nincs olyan játékos, aki mind a felsorolt opciót használná, legalábbis nem egyenlő arányban. Egy stíluson belüli játék egy fő hangzást, technikát, ezzel együtt a test egy bizonyos részének a használatát jelenti. Szerencsés minél inkább leegyszerűsíteni a játékot, a hang ekkor lesz tiszta, élvezhető (a kevesebb több!).Az, hogy milyen ritmussal kezd, ezt hogyan csináld nehéz megmondani, főleg így, írott szövegen keresztül; személyesen mutatni valamit egészen más, mint megpróbálni körbeírni még akkor is, ha rövidfilmen keresztül tehetem. Van olyan játékos, aki kifejezetten kezdőket szeret tanítani, mivel nekik még nincsenek meg a begyakorolt, beidegződött ritmusaik. Azt tanácsolom, kezd el, ha más nem azok alapján, amiket fentebb írtam, és biztos, hogy kialakul valami használható ötlet.
A kürthang és a ’dup’.
Többféle néven nevezik: dudahang, overtone, toot..stb. Ez az a hang, mely magasabb tartományban, az alaphang felett szólal meg éles, jól elkülöníthető hangként. Megszólaltatása egyszerűnek tűnik, viszont talán ez az a hang, mely a legtöbb gyakorlást igényli.
Alapja, hogy feszes ajkakkal, nagyobb nyomással fújod a levegőt a hangszerbe. Kezdő játékosok problémája, hogy ugyan ki tudják játszani a kürthangot, ezt mégsem tudják beilleszteni a játékba, mivel a folyamatosan játszott hang ekkor megszakad. Oka, hogy e hangnál az ajkak pozíciója változik, a játékosnak tudnia kell ’kezelnie’ ezt a változást. Sok hangszernek több kürthangja is van; ezek az alap-kürthang felett szólalnak meg úgy, hogy az alsó ajkad hátracsúsztatod. A kürthangot változtathatod a befúvott levegő erősségével is.
A kürthang játéka
A kürthang játékánál nem mindegy, hogy milyen hangszeren próbálgatod. A széles belső átmérő, a végig egyenes forma ronthatják a kürthang játszhatóságát. Általában bambusz csöveken nagyon nehéz kijátszani, ha mégis sikerül, tompán szól. Jó kürthangot ad a vékonyan, maximum kétujjnyi szélesen kezdődő befúvónyílás, a tölcséresedő vég és a keményfa test. További befolyásoló tényező lehet a levegő páratartalma, illetve az, hogy a hangszer át van-e melegedve, nedvesedve. Hangszervásárlásnál döntő tényező lehet (legalábbis nálam) a kürthang játszhatósága, illetve az, hogy ez hogyan szól.Ebbe a topikba tartozik az úgynevezett ’dup’ hang, melyet nem minden játékos használ, viszont a játékot egyedi, dinamikus hangulattal töltheti meg.
A \’dup\’ hang ritmus közben
Ez az a hang, – mint fentebb említettem – mely nagy szerepet kap a bungull tradicionális stílusban. Alapja igen egyszerű: adj a hangszerbe egy ’dup’ hangot. A ’d’ betűnél a nyelvet dugd ki az ajkaid között; próbáld úgy, mintha apró magot köpnél ki . E hang játéka a kürthang játéknál is nehezebb, még nagyobb gyakorlottságot kíván.A \’dup\’ hang
Kis ízelítő, hogyan tanulják a yidaki-játékot a fiatalok Északkelet-Arnhem-földön:
Tovább…
A haladók útja – kortárs játék, játékosok
Hatása az emberi testre – gyógyítás didgeridooval?
Technikai mankó – hangszerkészítés, javítás, karbantartás, jó tanácsok vásárlás esetén.
Leggyakoribb kérdések, illetve ami a fentiekből kimaradt
Ajánlott irodalom, filmek, média (főként az őslakos kultúra tárgykörében)
