search
top

Global Vibes – fókuszban a doromb

Részletes info:
http://www.eurokult.hu/

Felhívás: Hangkupola a Millenárison

Figyelem!

Építsünk Interferenciális Hangkupolát szabatéren a Millenáris parkjában aug 30án a Millenáris Parkban!
Zenészeket keresünk akik szívesen vennének részt egy zenei eseményen, mely zenén túl a Hang (rezgés) gyógyító hatására alapul.
Próba nem szükséges, az előadás elött megbeszélés lesz. Fél nyolctól este Tízig tart a zenei folyamat. Nem kell végig játszani, a szólamok egyéniek és minden szólam úgy van rendezve, hogy a véghangzás változatos legyen.

A koncept az, hogy a Park szinte egész területén széthelyezett hangszeresek és énekesek egy “időkotta” alpján egy hangzó textúrát hoznak létre egy tonális hang fölött. Itt a ritmus is a textúra részeként jelenik meg.
Már sokan vagyunk, ám a kupola valóban megfogható érzetének keltése végett a szabály: a több jobb (kivételként erősítve azt, hogy a ”kevesebb több”). Sokan vagyunk és miután a program egy RezgőTér létrehozását célozza, még vizuális és mozgó (tánc) stáb is együttműködik a hangzó csapattal: a rekompenzáció szűkös, de remélhetőleg a ritka élmény kárpótol minket és titeket is ezért.

Kérlek jelentkezzetek sürgősen, hogy nevetek megjelenhessen a reklámokon!
Köszönöm előre is a zenével gyógyítókat, zenészeket akik e rendkívüli esélyben résztvenni kívánnak!

Peter Ogi

Jelentkezni lehet a következő e-mail címen:
info@ethnosound.hu

Audio Compress

Audio Compress: Csirmaz Gábor és Balog Tamás formációja

Hallgass bele:

Electronica by audiocompress

élőben:

augusztus 30. Tündérgyár kávézó
szeptember 3. Cökxpon Ambient Cafe
szeptember 9. Tündérgyár

vagy keresd fel őket:

http://www.myspace.com/audio-compress
http://www.myspace.com/gaborcsirmaz
http://www.myspace.com/grdnstrt vagy épp ajánld a facebookon másoknak is:

http://www.facebook.com/pages/Audio-Compress/222642237761284?sk=info

Airtist az Art Katakombában

Különleges koncertre invitáljuk Önt. Airtist az Art Katakombában (1137 Budapest, Szent István Krt. 2./pinc – Petőfi-híd, Pesti Hídfő, Jászai Mari tér) 2011. március 05-én, 23:00-korA FolkBeats szervezésében.

Zene, amit a levegő táplál! A legősibb hangszereken – doromb, didgeridoo, emberi hang- a legmodernebb zenei hangzás, mely a legösztönösebb táncot váltja ki a közönségből.

Az AIRTIST a legősibb és legegyszerűbb hangszerekkel olyan akusztikus robbanóelegyet alkot, ami mindenkit beindít. A három Európa-szerte elismert zenész koncertjén a közönség egy nagyon energikus, különleges zenei élményt élhet át. A didgeridoo, a doromb és a beatbox hangja a maguk természetes hangzásukkal perdítik táncra a hallgatóságot. Az elmúlt 3 évben a kontinens legnagyobb fesztiváljain népszerűsítették a természetes hangokat és vitték el a közönségnek a tánc önfeledt örömét. www.airtist-music.com

 

Folkbeats – Ahol a szívem dobban

A FolkBeats tehetségkutatót hirdet autentikus magyar népzene és világzene kategóriákban.
Mind az autentikus, mind a világzene esetén fontos, hogy tükrözze a Kárpát medence szellemiségét és zeneiségét.
Zenekarok akikre december 1-től szavazni lehet:
http://articles.port-network.com/folkbeats/index/index/service_left/260/service_right/261
Információk:
http://folkbeats.hu
http://www.facebook.com/folkbeats?v=info

Page 1 of 1412345...10...Last »
top